Posztgraduális képzésünk az ország legelső másoddiplomás képzéseként indult 1993-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen. Azóta a folyamatos fejlődés jegyében rendszeresen megújuló tematikával várjuk a hallgatókat.
Kiknek érdemes választani?
- Olyanoknak, akiknek a szakmai fejlődéséhez már nem elegendő a vállalaton belüli tudás, magasabb szinten szeretnék szintetizálni ismereteiket.
- Olyanoknak, akik nem a napi logisztika megszervezésével, hanem ellátási lánc menedzsmenttel akarják tölteni munkaidejüket.
- Olyanoknak, akik meg akarják ismerni a jó gyakorlatokat, rálátást szeretnének szerezni a nemzetközi trendekre.
- Olyanoknak, akik a vállalati környezetben megszerzett gyakorlati tapasztalatot szeretnék tágabb kontextusba helyezni.
Elsősorban gyártó, termelő, kereskedő vállalatoknál dolgozó logisztikai és ellátási szakemberek választják a szakot.
Mit lehet megtanulni?
A képzés elvégzésével a hallgató képessé válik:
- a logisztikai folyamatok rendszerszerű áttekintésére és az ellátási lánc mentén vezetői feladatok ellátására;
- rendszer szinten átlátni a vállalati határokon átívelő logisztikai folyamatokat, megtervezni és irányítani, valamint fejleszteni annak működését, és összehangolni azt a vállalat más tevékenységeivel és az együttműködő partnerekkel;
- kezelni a különböző ellátási lánc típusokat és az azokból fakadó speciális menedzsment kihívásokat;
- felismerni, elemezni és megoldani a vállalati környezetben jelentkező problémákat;
- nemzetközi ellátási láncok összefüggésrendszerébe helyezve kezelni a logisztikai folyamatokat.
A hallgató a képzés során elsajátítja a készletgazdálkodással, raktárgazdálkodással, beszerzéssel és disztribúcióval, szállítmányozással és logisztikai szolgáltatásokkal, a minőségbiztosítással, a logisztikai információs rendszerekkel és a logisztikai teljesítmény menedzsmentjével kapcsolatos ismereteket.
Szélesebb szakmai kontextusban jártassá válik a vevő- és minőségorientáció, a lean menedzsment, a modern informatikai eszközök és megoldások, az aktuális vám és szállítmánybiztosítási ismeretek, a közlekedéspolitika és logisztikai infrastruktúrával kapcsolatos ismeretek világában.
Megismerkedhet a logisztika környezetvédelmi kihívásaival, aspektusaival, valamint a külkereskedelmi technikákkal, üzleti tervezéssel, konfliktuskezelés technikáival és a tárgyalástechnikával.
Mitől különleges a Budapesti Corvinus Egyetem képzése?
Az elmúlt évek alatt szakirányú továbbképzéseinken mintegy 180 fő szerzett diplomát. Eddig közel 8.000 órát oktatott a válogatott, gyakorló szakemberekkel kiegészített oktatói gárda a három szakon.
A másoddiplomás képzés különlegessége, hogy egy szakmai szervezet, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) és egy egyetem működik együtt mind a szervezésben, mind a szakmai tartalom fejlesztésében.
Az MLBKT biztosítja, hogy a volt hallgatók inspiráló szakmai közegben maradhatnak a képzést követően is. A társaság rendszeresen szervez vállalatlátogatásokat, alumni találkozót, vitafórumokat.

